Az egyik szülőpár azzal keresett meg, hogy a legnagyobb gyermeküket még kiskorában autizmussal diagnosztizálták. Már a diagnózis előtt is feltűnt nekik, hogy valami nincs rendben a gyermekükkel, sok feszültséget teremtett a családon belül a gyermek különcsége.
Érdemes megnézni, hogy milyen általános problémákkal szembesülnek a családtagok. Sokszor amikor egy szülőpár szembesül egy diagnózissal nagyon megijed, hogy most hogyan tovább. Már maga a diagnózisalkotás is egy hosszadalmas folyamat, ami sok szülőt megterhel a bizonytalanságból fakadó szorongások miatt.
Miután kimondták a diagnózist, leggyakoribb reakció egyrészt, hogy a szülő megkönnyebbül, hogy nem ő nevelte rosszul a gyermekét, másrészt kénytelen szembenézni azzal a veszteségérzéssel, hogy az ő gyermeke eltér a normálistól. ilyenkor gyakori a probléma elutasítása, bagatelizálása. Ez egy teljesen normális folyamat. A veszteség folyamatok első lépése mindig a tagadás. Ez velünk nem történhet meg… Hosszú út annak elfogadása, hogy az egészséges gyermek illúziója szertefoszlott, helyette marad a valóság. A szülők felteszik maguknak a kérdést, hogy „miért pont velünk történt meg…?” Ilyenkor gyakran magukat hibáztatják vagy a párjukat. A szégyen érzése miatt kezdenek eltávolodni barátaiktól és ismerőseiktől, mert attól félnek, hogy majd szánakozni fognak rajtuk. Ez aztán elvezet a másik gyakori jelenséghez, a család izolációjához. Egyre jobban magukba zárulnak, nehezen tudják a családon belül megjelenő feszültségeket kívülálló személlyel megbeszélni. Gyakran a nagyszülők is értetlenségük miatt, a menyüket/ vejüket kezdik el hibáztatni, elkerülve azt a negatív gondolatot, hogy esetleg a saját gyermekükkel lehet a probléma. Hiszen akkor ez őket is minősítené. Ezzel a hozzáállással azonban a nagyszülők a szülők házasságát is veszélyeztetik, mivel a gyermeküket pártoskodásra kényszerítik.
Általában a szülők is eltérő módon dolgozzák fel a veszteségérzésüket. Az anya gyakran túlzottan a gyermek megsegítésének szenteli az életét, feláldozva ezzel a párja és a gyermek testvéreivel való kapcsolatát. Sokszor az apák pedig a munkába menekülnek, mivel addig sem kell szembenézni azzal a ténnyel, hogy gyermekükkel valami nincs rendben.
A szakemberrel való közös munka mindig a veszteségérzés enyhítésére, a rendelkezésre álló erőforrások feltérképezésére, esetleg új segítség megtalálására törekszik. Az előbbi esetben ez az elfogadást jelenti az adott helyzettel, valamint a megjelenő feszültségek mérséklését a szülőpár között, valamint a szülők és a tágabb család között. Az új erőforrások feltérképezése azért is fontos, mert sok olyan helyet is felfedezhetnek a szülők, ahonnan segítséget kaphatnak. A Facebookon több önsegítő csoport is található, ahol azonos helyzetben lévő szülők osztják meg tapasztalataikat egymással, illetve szerveznek közös eseményeket. Gyakran ők tudják a leghasznosabb segítséget nyújtani, hiszen általában naprakészek az egyes problémákban. Az ilyen csoportokban új kapcsolatok is kialakulhatnak, ahol az ember megértésre találhat szégyenérzet nélkül.
A főoldalon az ADHD, Autizmus résznél részletesebben felsoroltam azokat a szervezeteket, ahol a szülők segítségre találhatnak.