A mai világ értékrendjében meghatározó a teljesítmény szerepe. Ki mit tud elérni, miben ügyes? A szülők is azt szeretik, ha gyermekük jó jegyeket szerez, ha jó eredményeket ér el például sportból. Sokszor ez alapján jellemzik magukat az emberek is. Több estben, amikor megkérdezek valakit beszéljen egy pár mondatban magáról, leggyakrabban az jön elő, hogy hol dolgozik, milyen iskolákat végzett el, milyen eredményeket ért el. Az általános gondolkodásunk magunkról gyakran a teljesítményeink.
Ezt a hozzáállást már az óvodában elkezdik tanítani. Milyen a gyermek feladattudata, hogyan vesz abban részt, mennyire ügyes. Aztán az iskolában ez csak fokozódik. Az iskola lényege, hogy a gyermek tudását fejlessze és folyamatosan ellenőrizze azt. Ezt pedig kezdetben pontokkal, majd érdemjegyekkel honorálják. Aztán ez megy folyamatosan az érettségiig, vagy folytatódik még az egyetemeken is. A mai munkahelyek nagy része szintén a jobb teljesítményt nyújtó kollégákat honorálja. Valóban jó ez?
A teljesítményről tudni kell, hogy számtalan külső és belső hatás befolyásolja, amit nem tudunk kontrollálni. Mindenki tudja azt, hogy amikor nehezebb élethelyzetbe kerülünk figyelmünk gyakran elterelődik a feladatainkról és a probléma körül forog. A negatív érzelmek, gondolatok vagy fontos döntések ugyanúgy magukra vonják figyelmünket, mint a testi bajaink. Ilyen esetben mindig a teljesítmény lesz az első, amin ez meg fog mutatkozni. Számtalan iskolással találkoztam, akinek a teljesítménye hirtelen romlott. Mindig kiderült, hogy valami nemrég bekövetkezett negatív életesemény állt mögötte.
A teljesítményünket nagymértékben befolyásolják a velünk született képességeink is. Ezért van az, hogy bizonyos területeken ügyesebbek vagyunk, jobb eredményt tudunk elérni, más esetben pedig kevésbé jó az eredményünk.
Az iskolai és a szülői elvárások ugyanakkor gyakran afelé terelnek minket, hogy mindig jól teljesítsünk. A tanárok is jobban szeretik a jól tanuló gyermekeket, mivel ilyenkor ők is úgy érezhetik, hogy jól végezték a munkájukat. Persze ez sokszor tudattalan marad számukra. Így a rosszabb képességű gyermekek, már ezzel is hátrányba kerülnek.
Az egyik gyerek fogalmazta meg nekem azt, hogy a teljesítmény mérésével az a baj, hogy mindig rangsorol. Ez pedig felbontja a tanulókat jobb és rosszabb teljesítményűekre. A gyengébb teljesítményűek pedig sokszor a teljesítményüket is önmagukkal azonosítják, ami az önértékelésüket jelentősen aláássa. A vizsgálataink is azt mutatják, hogy a gyengébb teljesítményű gyermeknél a szorongás mellett szinte kivétel nélkül megjelenik az alacsony önértékelés.
Amikor egy gyermek a képességei miatt gyengébben teljesít, valahol ezt megpróbálja kompenzálni. A leggyakoribb módja ennek, hogy olyan felhívó viselkedést vesz fel, hogy a tanárai vagy szülei kénytelenek újra és újra csak vele foglalkozni. Ezeket a gyerekeket szokták a tanárok és gyakran a szülők is „rossz” gyermekeknek tartani. Persze a rossz viselkedésnek nem csak kizárólag a gyengébb teljesítmény az oka, de gyakran figyelhető meg mögöttes okként.
Még ide kívánkozik a perfekcionista szülő is, akinek a gyermeke gyakran szembesül a magas elvárásokkal. Sokszor állítanak a gyermek elé mintának egy jobban tanuló rokont vagy ismerőst, akivel a gyermeket gyakran összemérik. Viszont ez is csak arra fog szolgálni, hogy a gyermek szembesüljön az ő gyengébb képességeivel, és a szülői elvárásokkal, amiben benne van sokszor kimondatlanul, hogy akkor foglak majd jobban szeretni, ha jobban is fogsz tanulni… A túlzott szülői elvárások szorongást váltanak ki a gyerekben, ami a teljesítményére rossz hatással van és még gyengébben tud teljesíteni. Az újabb kudarcélmények pedig elveszik a gyermek kedvét a további tanulástól, feladva motivációját. Ilyenkor jönnek gyakran a szülők azzal a problémával, hogy gyermekük nagyon lusta.